Látogatás az AL-KO németországi központjában

0

Posted by Barkacsonline.hu | Posted in AL-KO, Fűnyíró, Kertigép, Láncfűrész, Szivattyú | Posted on 05-11-2011

Címkék: , , ,

Az AL-KO története1931-ben kezdődött, egy lakatosműhelyben Grosskötz városában. Az alapító Alois Kober névadója is volt családi vállalkozásának. Termékeik elsősorban a járműiparra fókuszáltak, ebben az ágazatban ma is piacvezetők. Alvázak légrugók vonófejek stb. Európában a lakókocsik és lakóautók túlnyomó többsége AL-KO alvázra épül, és a világ más részein is (pl USA, Ausztrália) magas a piaci részesedésük.

al-ko company

al-ko company

Az AL-KO az 1960-as években kezdett először kerttechnikával foglalkozni, és azóta ez az üzletág is töretlenül fejlődik. Különösen igaz ez a 2007 óta eltelt időre, ugyanis ez volt a vállalkozás életében a második nagy generációváltás, amikor is az alapító fiai átadták a vállalatvezetést az unokáknak.
Ez az esemény a kerttechnikai területen különösen fontosnak bizonyult, még az eddiginél is sokkal komolyabban veszik a kerttechnikát, és annak fejlesztését. A közeljövőben megjelennek az innovatív AL-KO termékek teljesen egyedi, sok esetben eddig más gyártótól sosem látott fejlesztésű termékei. Hogy mennyire hamar, arról meggyőződhettünk 2011 júliusában, amikor Kötz-ben jártunk az AL-KO oktatási központjában.

Gyülekező az AL-KO Magyarország központjában, reggel, mert a busz 9 órakor németes precizitással indul, aki bújt, bújt, aki nem…
Első meglepetés: Megújult a bemutatóterem. Ízléses állványrendszer, metszetben megjelentetett termékek, lehet bámészkodni. Azaz lehetne, de 9 órakor mint már mondtam…

al-ko bemutatóterem

AL-KO bemutatóterem, Alsónémedi

Bemutatóterem részlete Alsónémediben

Úton az AL-KO központba Németországba

Úton az AL-KO központba Németországba

A buszon a magyarországi szakkereskedők és az AL-KO Magyarország képviselői, mint idegenvezetők.

Első meglepetésként érte a résztvevőket, hogy a busz Augsburgban állt meg. No persze, hiszen az Augsburg az idén feljutott a Bundesliga első osztályába. A csapat főtámogatója pedig, az AL-KO. Így egy jól szervezett idegevezetés mellett (tolmács a magyarországi vezetőség) végiglátogattuk a stadiont, méghozzá nem csak a látogatóknak fenntartott részeken. Olyan területek is bemutatásra kerültek, mit a vendégöltöző, sajtószoba, vagy a hazai csapat öltözője, ahol minden résztvevő egy valódi, saját nevére szóló focimezt kapott. Ezek után már csak természetes, hogy a nagy csapat a fűre is kirohant. Az ellenfél ettől úgy megrémült, hogy meg se jelent.

Augsburg FC AL-KO-focipalya

A következő nap reggelén kezdődött az érdemi munka a Kötz-i AL-KO Schulungszentrum-ban. Itt – jelezve az esemény fontosságát – az érkezőket a kert technikáért felelős igazgató fogadta, aki egyébként az alapító Alois Kober unokája. Ő tartotta a nyitó előadást is. A ezután szervezők négy csoportra osztották a hallgatóságot, és kezdődött a terméktájékoztató.

Herr Kober üdvözli az érkezőket

Az első csapat a Powerline termékeket tekinthette át. A Powerline sorozat az AL-KO prémium kategóriás termékcsaládja, amit kizárólag szakkereskedők értékesítenek, hipermarketekben nem kaphatók. Bemutatták az allergiások által is használható elektromos fűnyírót (amelyik egyébként egy 14 pontból álló tesztet úgy nyert meg, hogy mind a 14 pontban kategóriája legjobbjának bizonyult), az elnyűhetetlen és tönkretehetetlen öntött alumínium házas motoros fűnyírót, az új biztonsági szabályoknak megfelelő zárt dobozos gallyaprítót, lombszívót, hómarót, stb…
Külön kitértek az AL-KO saját gyártású motorjára is, ami több mint három év! Tesztelés után kerül bevezetésre, és olyan képességekkel rendelkezik, mint például a több mint 1 perces üzem 30 fokos lejtőn, ami jelenleg egyedülálló.

AL-KO Powerline fűnyíró allergiásoknak is

AL-KO Powerline fűnyíró allergiásoknak is

Következő lépés a benzinmotoros termékek áttekintése elsősorban a fűnyírók és fűkaszák tekintetében. Jövőre bevezetésre kerül egy új fűkasza család, ami az eddigi hobbi kategória mellet a kisgazdaságok számára is használható, megnövelt terhelhetőségű modell lesz. És a fűnyírók szinte végtelen variációban, a hollandok által nagyon kedvelt, kizárólag mulcsozó változattól a négyfunkciós mindentudó berendezésig, hagyományos vagy önjáró változatban, acél vagy öntött alumínium házzal, többféle vágószélességgel, elképesztő mennyiségben.

Hát fűnyíró az van... A képen a teljes választék fele látható

Hát fűnyíró az van... A képen a teljes választék fele látható

Következő termékcsoport a víztechnika, A jövő évben itt lesz a leglátványosabb a megújulás. Búvárszivattyúk, öntözőszivattyúk, házi vízellátó rendszerek, ezek mindegyike változik. Alapvető elvárás a tervezés során az volt, hogy a szivattyúk várható élettartama legalább kétszerese legyen az előző sorozatnak. Ez pedig nem egyszerű, mivel az elmúlt időkben évente változtattak a gyártás technológiáján. Mivel a típusjelzéseket nem cserélték, és a megjelenésre nem, kizárólag a műszaki tartalomra vonatkoztak, ezeket a változtatásokat a felhasználók nem feltétlenül vették észre. De a szivattyúk egyre jobbak és jobbak lettek. Ezentúl még jobbak lesznek, köszönhetően az eddigi tapasztalatok alapján történt újratervezésnek. És ez már látható is lesz, teljesen megváltozik a formaterv is.
A jövőben a szivattyúkat három osztályba sorolják, Classic, Comfort, Prémium.
A házi vízellátóknál a prémium modell például digitális kijelzős, programozható, szárazonfutás elleni védettséggel szerelt berendezés lesz.

Az AL-KO  digitális vezérlésű házi vízellátója a tesztasztalon

Az AL-KO digitális vezérlésű házi vízellátója a tesztasztalon

Az AL-KO új búvárszivattyú családja

Az AL-KO új búvárszivattyú családja

Újdonság még az AL-KO életében a robotfűnyíró, ez is 2012-től lesz rendelhető. Telepítése nem bonyolult, jelzőkábellel kell bekeríteni a területet, a fűnyíró csak ezen belül fog mozogni. Folyamatosan dolgozik, mulcsozó üzemmódban, ha lemerül visszamegy a töltőre és feltölti magát. Késkiképzése miatt öntisztító.

AL-KO robotfűnyíró a tesztüzemből behozva, füves kerekekkel

AL-KO robotfűnyíró a tesztüzemből behozva, füves kerekekkel

Ezek után nem is maradt más mint a gyakorlati bemutató, füvet vágtunk, fát hasítottunk, locsoltunk…

AL-KO gyakorlati bemutató

AL-KO gyakorlati bemutató

Késő délutánra jutott még egy kis lazítás, látogatást tettünk a Mercedes múzeumban.

Mercedes-Benz múzeum, Stuttgart

Mercedes-Benz múzeum, Stuttgart

Az élmények jótékony hatása meglátszott a másnapi hazaúton.

Megfáradva hazafelé

Megfáradva hazafelé

Gyepápolás AL-KO módra: AL-KO fűnyírók, AL-KO fűkaszák és egyéb kertigépek

0

Posted by Barkacsonline.hu | Posted in AL-KO, Fűnyíró, Kertigép | Posted on 22-10-2011

Címkék: , , , , ,

AL-KO fűnyírók

AL-KO Soft Touch 38 HM Comfort kézi fűnyíró

AL-KO kézi fűnyíró érintésmentes vágótechnikával, 250 m2 területre. Az ergonómikus, kényelmes gumi borítású tolókar és a speciális profilú gumikerék optimális tapadást és erőkímélő munkavégzést tesz lehetővé.
Kiegészíthető az AL-KO Soft Touch 38 cm gyűjtőzsákkal.

  • Hengerkéses kézi fűnyíró
  • 38 cm vágószélesség
  • 5 pengés hengerkés 128 mm átmérő
  • magasságállítás: 4 fokozatban, 14-35 mm
  • Súly: 7,9 kg

Szeretném megrendelni a AL-KO Soft Touch 38 HM Comfort kézi fűnyírót

AL-KO Silver Comfort 34Li akkus fűnyíró

Li-ion akkumulátoros AL-KO fűnyíró kisebb területek nyírásához. 6 fokozatú központi magasságállítással, ergonómikus kapcsolóval, kábel, tehermentesítővel szerelve. Tartós műanyag házzal, telítettség jelzős fűgyűjtővel.

  • Akku: 25,2 V/3,9 Ah
  • Töltési idő: 4 óra
  • Vágásszélesség: 34cm
  • Vágásmagasság: 2,5-68 mm
  • Fűgyűjtő: 40 L
  • Garanciaidő: 3 év

Szeretném megrendelni a AL-KO Silver Comfort 34Li akkus fűnyírót

AL-KO Powerline 5300 BRV Aluminium fűnyíró csúcsmodell

AL-KO 4700BRV mulcsozós fűnyíró

AL-KO fűkaszák

AL-KO BC 410 motoros fűkasza

Motoros kaszák közepes területekre. Ideális magas fű ritkításához.
A funkcionális és szép formájú készülékház a legmagasabb igényeknek is megfelel.
Termékjellemzők:

  • egyenes szárkialakítás
  • 32,6ccm motor
  • damilfejjel szállítva
  • állítható L-fogantyú
  • garancia: jelenleg extra garanciával 3 év
  • tömeg: 7.5 kg
  • vágószélesség: 41 cm
  • teljesítmény: 0,85/1,2 kW/LE

Szeretném megrendelni a AL-KO BC 410 motoros fűkaszát

AL-KO BC 4535 bozótvágó

A legerősebb AL-KO fűkasza nagyobb motorral, damilfejjel és ütőkéssel, bozótirtáshoz.
AL-KO BC4535 II fűkasza termékjellmzők:

  • Professzionális, fáradtság nélküli munkához: A kényelmes hordszíj egyenletesen osztja el a súlyt az egész törzsön és a karokon, hogy a kerti munka kellemes legyen.
  • A kezelőszervek az ergonómikusan formázott fogantyúkba integrálva, így minden helyzetben optimálisan uralhatja a készüléket.
  • A tökéletes kezelhetőség érdekében, mindkét fogantyút testmagasságához állíthatja.
  • A BC 4535 kiegészítő fém burkolata optimális védelmet nyújt a motornak és a benzintanknak.
  • Alapfelszereltsége a kétszálas vágófej és a vágókés, a fal, kerítés vagy más akadály melletti vágáshoz
  • 42cm3, 1,7 LE motor.
  • garancia: 3 év
  • fordulatszám: 6500 1/perc
  • tömeg: 9,1 kg
  • vágószélesség, damilszál: 41, kés 25 cm

Szeretném megrendelni az AL-KO BC 4535 II bozótvágó 42ccm 1,7LE terméket

AL-KO gyepszellőztető

AL-KO 38VLE CombiCare talajlazító-gyepszellőztető

Az AL-KO CombiCare gyeplazító egyedülálló a világon. Két funkciót lát el egyetlen készülékkel. A talajlazító henger alaposan eltávolítja a növényi maradványokat és a filcesedett füvet. A szellőztető henger kíméletesen ápolja a gyepet. Egész évben ápolt, zöld gyep.

  • Teljesítmény: 130W
  • Ajánlott terület: 400m2
  • Talajlazító henger: 14 acélkés
  • Talajlazító munkaszélesség: 37 cm
  • Gyepszellőztető henger: 24 rugóacél fog
  • Gyepszellőztető munkaszélesség: 36 cm
  • Mélységállítás: 5 fokozatban, 3-12 mm
  • Súly: 14 kg
  • Garanciaidő: 1 év
  • Gyűjtőzsák tartozékként a berendezéssel szállítva. Ürtartalma: 55 L.

Szeretném megrendelni az AL-KO 38VLE CombiCare talajlazító-gyepszellőztetőt

AL-KO fűnyíró traktor

AL-KO T20-102 HDE fűnyíró traktor

AL-KO sövénynyíró

AL-KO HT700 sövénynyíró

Az egyedülálló AL-KO Safety-Kabel®, speciális burkolatú biztonsági kábel megakadályozza annak átvágását.
– A szembe mozgó, gyémánttal köszörült kés és a Durasharpe technológiájú alsó kés egyszerűen tartósan éles marad.
– Minden részletében praktikus. A készülékkel szállított késvédő a falra szerelhető. Helyet takarít meg és mindig a keze ügyében van a készülék.
Termékjellemzők:

  • 24mm ágvastagságig
  • 3200 löket/perc
  • garancia: 1 év
  • teljesítmény: 600 W
  • vágáshossz: 60 cm

Jelenleg az AL-KO HT600 sövénynyíró rendelhető

Kézi fűnyírók

1

Posted by Barkacsonline.hu | Posted in Fűnyíró | Posted on 01-08-2010

Címkék: ,

A felsoroltak közül ez a legegyszerűbb szerkezetű gép. Az orsós vágórendszerű fűnyíró, amely egy sor, hengerre szerelt hajlított penge segítségével, úgy vágja a füvet, miközben toljuk.
A hengerkéses kézi fűnyíró gépek előnye a rendkívül könnyű kezelhetőség, csendes, zajtalan működés. Az emberi erőn kívül semmilyen üzemanyagot nem igényelnek, így teljesen környezetbarátnak tekinthetők. Ezt a típust leginkább kiskertekben, sima és egyenletes pázsiton ajánljuk. Kevesebb karbantartás igényelnek motoros társaikhoz képest, de azért itt is fontos szempont, hogy a pengék rendszeres élezésével a munka is könnyebb vele.


Ne feledje!

A fűnyírók vonatkozásában is igaz a mondás: “olcsó húsnak híg a leve”. Fűnyíró gépet általában nem egy-két évre vásárol az ember, ezért érdemes a jobb márkák, és a nagyobb motorteljesítményűek közül választani.
Hosszabb távon a minőségi termék mindig olcsóbb! Nem beszélve a szervizháttér, és az alkatrész ellátás kérdéseiről! A bakácsonline.hu csapata szívesen segít Önnek a megfelelő fűnyíró és a szükséges alkatrészek kiválasztásában. Kérje ingyenes tanácsadásunkat az alábbi elérhetőségeken:

Tekintse meg fűnyíró választékunkat!

Telefon: 06 30 9996667

E-mail: info@barkacsonline.hu